SOMOGYI ADRIENN
Rólam
A bemutatkozás számomra mindig egy komplex dolog. Hiszen rengeteg dologgal foglalkozom egyszerre és mindegyik a boldogságom szolgálja. Ezek tükrében vajon ki is vagyok én? Ez nem egy pár mondatban összegezhető történet. Egyszerre vagyok különböző szakterületek kiváló szakembere, szerető partner, valakiknek a gyermeke, egy kedves barát, önmagam hűséges társa és még megannyi szerepem van az életemben.
Coach szakemberi munkásságomat tekintve. Life coachként végeztem és egy mediátori képzés keretében szélesítettem a látókörömet. Jelenleg másod éves pszichológus hallgató vagyok az egyetemen és több terápiás folyamatban is részt vettem, hogy minél átfogóbb képet kapjak magamról ezáltal is biztosítva szakmai oldalam sikerességét.
Számos coaching ülésen vagyok túl még sem mondanám azt, hogy mindent láttam és tapasztaltam, hiszen mi emberek olyan nagyszerűen sok félék vagyunk, hogy egy élethosszig tartó tanulás folyamata is kevés ennek megismeréséhez.
Ami igazán nagy csodálattal tölt el egy-egy coaching ülés kapcsán, az maga a folyamat felépítése. Annyira személyre szabható és igazán csodálatos eredmények születnek, hogy mindig arra sarkal, hogy tiszta szívvel és lélekkel még többet adjak bele a munkámba és az egyéni fejlesztésembe.
Hitvallásom
,, Úgy érzem minden ember szíve akkor telik meg csordultig boldogsággal, ha azt csinálja, amit szeret és azokkal veheti körbe magát, akik elfogadják és támogatják őt. ”